Ungvári Miklós visszatért

Ungvári Miklós visszatért

2018. 08. 12., Vasárnap, 01:09

Nem is akárhogyan tért vissza a legendás ceglédi sportoló.

Ungvári Miklós arany-, Szabó Frigyes pedig bronzérmet nyert a 73 kilogrammos súlycsoportban szombaton a Papp László Budapest Sportarénában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Grand Prix-versenyen.

Ungvári, a Ceglédi VSE olimpiai ezüstérmese egy-egy osztrák, holland, lengyel, majd román versenyző legyőzésével megnyerte csoportját, és mivel az elődöntőben a kanadai Arthur Margelidonnál is jobbnak bizonyult hosszabbítás után, készülhetett a japán Maszasi Ebinuma elleni fináléra. A 37 éves magyar eddig egyszer találkozott háromszoros világbajnok és kétszeres olimpiai harmadik ellenfelével, s a 2010-es moszkvai Grand Slam-viadalon legyőzte őt.

A második csata kiegyenlített küzdelmet hozott, a háromszoros Európa-bajnokot kétszer is intették. A harmadik percben Maszasi indított, Ungvári azonban megkontrázta az akciót, földre teremtette riválisát, s a bíró rövid gondolkodás után ippongyőzelmet ítélt a javára.

Ungvári az éremátadás után kifejtette, remélhetőleg sikerült valamit törleszteni a fantasztikus közönségnek azután, hogy a tavalyi világbajnokságon nem tudtak érmet szerezni.

Ungvári Miklós visszatért

"Nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire jutok, hiszen volt egy komoly vállműtétem, legutóbb majdnem egy éve, éppen itt, a Sportarénában versenyeztem legutóbb, úgy éreztem, talán három meccs lehet számomra ebben a napban. Aztán csak sodródtam az eseményekkel" - összegzett a judoinfo.hu szaklapnak Ungvári. "A döntő előtt az edzőmmel, Bíró Tamással készültünk rá, hogy a japánnak erre a dobására kontrával kell próbálkoznom. Örülök, hogy sikerült" - tette hozzá.

Ugyanebben a súlycsoportban a leányvári Szabó Frigyes - aki előzőleg komolyabb nemzetközi eredmény nélkül állt - a vigaszág végküzdelmeiben a bronzéremért lépett tatamira a mongol Odbayar Ganbaatar ellen. A tavalyi, budapesti világbajnokságon bronzérmes ázsiai dzsúdós meglepően passzívan kezdett, Szabó egy perc elteltével váratlanul leszorította őt, és a meglepett Ganbaatar hamarosan "lekopogta" a kilátástalan helyzetet.

Szabó úgy vélekedett, hogy az első meccsén az olasz ellen elért ippon nagy lökést adott neki, mert hajlamos túlizgulni a dolgokat.

"Attól kezdve arra törekedtem, hogy élvezzem a dzsúdót. Nagyon örülök ennek az éremnek, mindenkinek köszönöm, aki segített, különösen a családomnak, szüleimnek. Tokió? Mindenképpen megcélzom, az indulás nagyon jól sikerült" - jelentette ki a 24 éves cselgáncsozó.

A pénteki, első versenynap legjobb magyarja Karakas Hedvig volt, aki bronzérmet nyert 57 kilogrammban.

Vasárnap női 78 és +78, továbbá férfi 90, 100 és +100 kilóban zajlanak a küzdelmek a Papp László Budapest Sportarénában.

A kétéves olimpiai kvalifikáció a májusi kínai Grand Prix-val kezdődött. Júniusban a madridi világkupa-viadalon Ohát Zalán 100 kilogrammban aranyérmet szerzett, Ungvári diadala előtt ez volt a magyarok legjobb eredménye a 2020-as tokiói játékok szempontjából.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.